| Bemutatkozás |
|
|
| Írta: Administrator | |
| 2008. április 17. | |
|
A Dallam Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1995-ben alapított művészeti iskola, mely 9 évig magánszemély fenntartása alatt tevékenykedett, majd 2004-től a Dallam Alapítvány fenntartói hatásköre alatt működik.
Az 1990-es évek elején, amikor tatabányán munkahelyek szűntek meg, és elég sok család szociális támogatásból tartotta fenn magát, óriási anyagi terhet jelentett a szülőknek a városi zeneiskolába járatni gyermekeiket. Ekkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a peremkerületen élő fiataloknak helyben oldjuk meg a zeneoktatást. Ilyen körülmények között alakult meg 1995-ben a Felsőgallai Zeneiskola, mai nevén a Dallam Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, ami az Erkel Ferenc Zeneiskola szűkítő programja miatt megszűnő tanszakait vette át. Az akkori igényeknek megfelelően zongora, harmonika, rézfúvó, fafúvó tanszakokon kezdtük meg az oktatást, mivel ezeknek a hangszereknek az ismerete és a kezelése is hagyomány volt az adott városrészben. Egy évvel később kapcsolódott be a telephelyek körébe a kertvárosi Költcsey Általános Iskola, majd a József Attila Általános Iskola. A későbbiekben igény merült fel más tanszakok indítására is, bővítettük a lehetőséget szintetizátor, népi ének, hegedű, és ütő hangszerek tanításával. A társművészetek felé ajtót nyitottunk, 2004-ben a képző- és iparművészeti ágazatot, 2005-ben a szín- és bábművészeti ágazatot és a táncművészeti ágazatot indítottuk el. Az iskola megalakulása óta mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy az adott városrész hagyomány ápolásában részt vegyen, így például szüreti felvonuláson, kenyérszentelésen, bányásznapon, városi ünnepségeken. A befogadó általános iskolákkal különösen jó kapcsolatot tartunk, hiszen kiegészítjük egymás tevékenységét. Gyakori az általános iskolai rendezvényeken a zeneiskolás produkciók megszólaltatása, kórusunk, zenekarunk, kamaraegyütteseink, szólóhangszereseink közreműködése. Intézményünk minden év elején kidolgozza az éves munkatervét, melyet az országos és a megyei versenyekkel és fesztiválokkal összhangba hozunk. Ezek közé illesztjük be a növendékhangversenyeket, helyi kulturális programokat. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a helyi civil szervezetekkel, a polgármesteri hivatallal, valamint a művelődési házakkal. Nagyobb városi rendezvényeken és fesztiválokon kiválóan működő fúvószenekarunkkal képviseltetjük magunkat. Helyi tantervünket részben a hagyományok ápolásához alakítottuk ki. Mivel német nemzetiségi hagyományokkal rendelkező városrészen is dolgozunk, ezért a zenekaraink és együtteseink műsorán fellehető az ápolási szándék. Bízunk abban, hogy a zenetanulás és a társművészetek iránti igény a jövőben sem fog csökkeni. Igyekszünk minden növendékünket a zene szeretetére nevelni, a szakirányú továbbtanulást a jövőben is biztosítani és lehetőséget adni minden jelentkező gyermeknek a hangszeres tanulmányok elsajátítására és a társművészetek gyakorlására. Az anyagi forrásokat szeretnénk a jövőben is Tatabánya város támogatásával kiegészíteni és a normatív támogatási rendszerrel, illetve a térítési díjakkal biztosítani. Szakmai fejlődésünkre a jövőben is nagy hangsúlyt fektetünk. Szeretnénk a megyei zeneiskolák rendezvényein, országos versenyeken felkészültségünket bemutatni, illetve bizonyítani munkánk szükségességét. Jelenleg Intézményünk székhelye a József Attila Általános Iskola melléképülete emeletén található, ami központja a zeneiskolánknak. A kíválóra minősített Intézményünk azáltal, hogy Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése határozatlan időre rendelkezésre bocsátotta az épületrészt egy biztos bázist tudhat magáénak, ahonnan a zeneiskolát zavartalanul működtetheti. Tatabánya-Felsőgalla, Tatabánya-Kertváros, Gál István lakótelep kulturális tevékenységének szerves részeként működik a zeneiskola. A zeneiskolánk jelenlegi összlétszáma 457 fő, melynek tagozatonkénti megoszlása a következő: Széchenyi István Ált. Iskolai tagozat: 69 fő József Attila Ált. Iskolai tagozat: 120 fő Kölcsey Ferenc Ált. Iskolai tagozat: 96 fő Csákvári Tagintézmény: 172 fő Összes pedagógus létszámunk: 30 fő, főállásban, mellék, és óraadói státuszban. 1 fő iskolatitkár 1 fő gazdasági vezető. Tatabányai telephelyeken zeneművészeti ágon tanuló növendékek létszáma 255 fő.
2010-ben a Dallam Alapítvány részére az adó1%-ból 96.356Ft folyt be.
|
|
| Utolsó frissítés ( 2011. november 17. ) |

